Víz, víz, víz… Körülöttem mindenfelé víz. Néha lágyan végigsimít, néha csaknem beszippant egy örvény, néha magasra csapnak a hullámok. Minden igyekezetem arra fordítom, hogy ne sodorjon el az áradó folyam. Ne húzzon le a mederfenéken felgyülemlett iszapba a tomboló erő. Hogyha belefúj a szél és tajtékzik, akkor is a jónak vélt ügyet szolgáljam, kellő alázattal. Hogy ha partot nem érek is sebtében, de megtaláljam azt a vízből kiemelkedő akármilyen kicsinyke sziklát, ahol biztos lábbal állhatok. Ahonnan szétnézhetek, mérlegelhetek, és dönthetek akár úgy is, hogy az árral szemben haladok tovább. És viszem a szikla tetejére is a keresztemet. Hiszen az enyém, nekem készült. Mielőtt megkaptam volna, gondosan leméretetett, hogy pont ekkorát és pont ilyet bírok el. Nem nagyobbat, nem nehezebbet. És nem is kisebbet és könnyebbet. Hiába botladozom, hiába sóhajtok néha a súlya alatt, ez az enyém. Nincs jogom felülbírálni ezt az akaratot. Saját keresztem, el nem hagynám semmiért…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: