Nyári éjszaka…

Perzselő nyári napot követő meleg éjszaka… Fülledt levegő úszik be a falak közé. Hozza magával a tévés nótaműsor hangjait, valahonnan a közelből. Nem tudok azonosulni a dalból kicsengő bánattal. Valahol rádió szól. „A forint árfolyama az utóbbi két év során…” Nem, nem kötnek most le a társadalom és a gazdaság problémái sem. Végignyúlok az ágyon. Nem lett jobb így sem. Hív egy hang valahová. Indulok. Pedig ilyenkor már aludni szoktam. Másnak talán kora este, nekem éjszaka. Ráérősen csatangolok, tudom, hogy hová tartok. Útközben egy padon megpihenek, nem mintha elfáradtam volna. Inkább arra várok, hogy a környék elcsendesedjen, elnéptelenedjen. Megkönnyebbülve érintem meg az épület külső ajtajának vasrácsát. Eljöttem, itt vagyok. Szólok néhány szót hangtalanul, némán. Úgy érzem, betölti a teret, hiába borít be körülöttem mindent a sötétség. Jól esik időzni itt egy kicsit. Csak ezért jöttem, indulok vissza. Amikor új nap hasad, majd megnézem, hogy amit puha takaróval betakart az éj, azt hogyan hámozza ki héjából a hajnali napfény…